LAJVÉR FÖLDRAJZI FEKVÉSE

 

Lajvér Magyarország déli részén helyeszkedik el,viszonylag közel a mediterrán éghajlati zónához. Lajvér napfénytartalma átlagos elosztása/órában 2150 Évi középhőmérséklet elosztása:10-11 C Júliusi középhőmérséklet elosztása:-1,-2 C Januári csapadékösszeg eloszlása:550-600 mm Éghajlata meleg-mérsékelten száraz Lajvér növénytakarója:kulturterületek,egykor tölgyesek,sztyeppék,ligeterdők,mocsarak Talajai:öntéstalaj,folyóvizek,tavak üledékeinek,valamint lejtők hordaléka talajai.

Az önáló dombságok csoportjába tartozik a Zalai-,Somogy-Tolnai-domság. Mint a hegység előtéri dombságok jó részénél,az önnáló dombságoknál is két fő geomorfológiai szint jellemző.A magasabb tetőszinteket vékonyabb a lejtőket vastagabb lösztakaró fedi.Az alacsonyabb hátak lejtőin nagyobb lejtőlöszt lehet megfigyelni. A terület”pliocén 1/a”elötti felszinfejlődése A legmegbízhatóbban a Szekszárdi-dombvidék Pliocén előtti fejlődéstörténete követhető nyomon. A Szekszárdi-dombvidéken és közvetlen szomszédságában,a Sárköz területén a kristályos alaphegység gránitja hét helyről ismeretes.Domvidékünk D-i határa mentén,a Lajvér-völgyben hosszú szakaszon a völgyoldal jobboldali magaspartján fedetlenül bukkan a felszínre.A Lajvér-völgy bal partján már csak egy helyen,Kismórágy környékén kerül a felszínre,s innen É-i,ÉK-i és K-i irányban külömböző mélységekben süllyedve Pannónia üledék alatt helyezkedik el.

1/a,Pliocén: a földtörténeti újharmadkor második tagja.

A mélyfúrások szerint Bátaszéken 110m,120 m,260 m,Sárpilisen 86 m,Alsónána 129 m,Hármashalomtető 35 m,Szekszárdon pedig 885 m mélységben települt.

A bátaszéki fúrásban közvetlenül a gránit fedőjét képező 115 m vastag felsőperemi vörös homokkőre,míg az alsónánai fúrásban a gránit bosztamit tellérekkel átjárt 46 m vastag kristályos palaköpenyére települ a Pannónia üledék. Alsónánától É-ra,a dombvidék központi részén,a Szálkai-völgy és a Grábóci-VÖlgy vetősíkjai között még nagyobb felszín közeleségben(35m)fordul elő,innen É-i,NY-í és K-i irányban egyre mélyebb szintbe süllyedve helyezkedik el,s területünk közvetlen szomszédságában,a Sárköz NY-i szegélye mentén(szekszárdi III.sz.artézi kútfúrás)”miocén”és pliocén üledékek alatt már 885 m mélységben fekszik. Vizsgálatok szerint az „újpelisztocénban”a Völgységi-patak Cikón és Mőcsényen keresztűl a mai Lajvér-völgyel volt összeköttetésben.

Ezt a folyásirányt a mőcsényi völgytorzóban(kiemelkedett völgyi vízválasztó)aprókavicsos és múrvás folyóvizi homok is jelzi.De az adatok szerint az ujpleisztocénban még ugyanebben az irányban folyt le a Rák-patak is,amit egyrészt D felé jelentékenyen kiszélesedő völgye,másrészt pedig a patak szintje felett átlagosan 30 m magasban kialakult,D felé lejtősödő eróziós völgyváll maradványok is jelzik.

1963.május 17-én a Lajvér-völgy bal oldali lejtőjén egy 4500 m2-nyi alapterületű,kapás növényekkel beültetett,16-18°-os lejtőjü deráziós völgyekből kb.egyórás záporeső alkalmával 60 m3 nyers anyakőzet erodálódott ki.

A Völgységi-patak völgye és folytatásában a Hábi-patak széles árkos süllyedéke a Mecsek É-i előterétől,a Lajvér-patak szerkezeti völgye pedig a Mórágy-Bátai-rögtől különíti el. A mélyfúrások szerint a gránit a dombvidék legmagasabb kiemelt központi részén(Óriási-hegy 300 m)van a legközelebb a felszínhez(270 m) innen a dombvidék peremei felé haladva rögökre és rögsorokra töredezve kölönböző mélységekben helyezkedik el.Így pl.Alsónána(210 m tszf)Sárpilis(90 m)vonalában a gránit 120 m ugrómagasságú levetődéssel az alaphegység árkos-sasbérces feldarabolására utal.

A régi árokban feléledt szerkezeti mozgások jelezték előre a Lajvér-völgy kialakulását,amely a Szekszárdi-dombvidéket választja el a Mórágyi-rögtől. A fúrásadatok tanúsága szerint a völgység NY-i és ÉNY-i peremterületének rögös feldarabolódása és K-i medenceszárnyak lesüllyedése is a kristályos alaphegység mélyszerkezetéhez igazodik.

Szekszárdi-dombság

A Tolnai-domság szigetszerüen legmagasabbra emelkedett(Óriási-hegy 300m) és a legaprólékosabban tagolt része.A kiemelkedés és az alternatív pusztulás jellemzi.A terület külömböző irányu szerkezeti vonalak mentén szabálytalan alakú rögökre töredezett,pereme lépcsősen lesülyedt.Domborzati jellegét a vetősíkok mentén kialakult zegzugos eróziósvölgyek határozták meg. Sehol az országban nem találkozunk a lösz lepusztulásformáinak olyan gazdag változatával,mint ezen a dombvidéken.A löszlejtőket deráziós völgyek és fülkék tagolják,a löszplatót löszdolinák hálozzák be.A hátakat lösszakadékok,keskeny,mély löszmélykutak,löszcirkuszok,tagolják.A löszszurdikok búvópatakokkal,löszhidakkal,löszpiramisokkal,sajátos vonásokat kölcsönöznek a tájnak.

A felszini lepusztulási folyamat igen nagymértékü.1963-ban a Parászta erózios szakadékvölgyének egy év leforgása alatt egy 30 m hosszú és 8-10 m mellékága fejlődött. A löszökön kialakult mezőségi talajon terem a híres szekszárdi vörösbor. A szekszárdi dombvidéktől és a Geresdi háttól keletre van a környék két jelentős síksági tája:a Sárközi” allúviuma 1”és a Mohácsi-síkság árvízmentes terasza.

Lajvér mezőgazdasága 1920-as évekeben mezőgazdasági ármentesített terület és lecsapolt mocsarak.

1.Allúvium:földtörténeti jelenkor,a holocén régebbi neve.

A szekszárdi dombvidék középső részétől D,Dk felé haladva a Pannónia rétegek egyre mélyebb szintben helyzkednek el,s a 20-40 m vastag lösztakaró alatt a dombvidék D-i határa mentén már a Lajvér-völgy „alluviális 2” szintje(110 ma tszf.)alá süllyednek. A dombvidék hálózata:A szerkezetileg irányított völgyek közül területünk legidősebb völgye a dombvidéket D felől határoló Lajvér-völgy,mely az Óriás-hegytől D-re eső terület vizeit gyüjti össze és viszi a Dunába.

A Lajvér-völgy ÉNY-DK-i irányba elrendeződött váltakozó irányú(ÉNY-DK,ÉÉNY-DDK-i,K-NY-i)vetősíkok menn alakult ki helyenkét a gránit és a Pannon üledékek érintkező vonalán.A jobb part erősen meredek,alámosott.Helyenként a Pannónia üledékben ágyazott gránitrög meredek sziklafallal szakad le a völgy alluviumára.

2.Alluviális:a földtörténei jelenkorba kialakult áradmányos v.hordalékos talaj.

 

A bal partot lankás lejtők,a vastag lösztakaró alatt a Pannónia üledékek mélyén a völgytalp alá süllyednek. A Lajvér-völgy a Völgységi-patak völgyének kialakulása előtt a völgység süllyedékterületének(bonyhádi-medence)vizét csapolta le.Mint ismeretes,a Völgység süllyedékterülete a „közép-pleisztocéntól 3”az újpleisztocén elejéig a Hegyhát üledékgyüjtő medencéje volt,s az É felől folyó vizek javarésze a Lajvér aszimmetrikus völgyén keresztül talált lefolyásra.Az újpleisztocén végén,a Völgységi-patak völgyének kialakulása után az összeköttetés Kishidas és Mőcsény között megszakast,s azóta csak Szekszárdi-dombvidék és a Mórágy-bátai rög vizének egy része kerül lefolyásra a Lajvér-völgyön keresztül. Az újjpelisztocénban és a „holocénban 4”a megcsappant vizü patak völgyfenekét 15-18 m vastag átmosott löszös,iszapos,homokos,gránittörmelékes üledékkel töltötte ki,széles alluviális síksággá alakította,s a holocén folyamán völgynyílásában lapos hordalékkúpot épített.

3.Pleisztocén:jégkorszak,a földtörténet legfiatalabb szakaszának,a negyedkornak első része,az emberréválás és az emberiség legősibb történetének korszaka.

4.Holocén:földtörténeti jelenkor

A nagyméretü völgyfeltöltést a bevágódás már nem követte.A pataknak terasza nincs,keskeny csatornázott medre alig 1m-re van bevágódva az alluviális síkság felszínébe.Bal oldali mellékvölgyei közül Szálkai-és az Alsónánai-völgy a legfontosabb.Mindkettő váltakozó irányú(ÉK-DNY-i,NY-i,É-D-i)szerkezeti vonalak mentén kialakult aszimmetrikus erózios völgy.

Különösen a Szálkai-völgy tűnik erdőboritotta magas,meredek bal oldali peremével és lösz-borította lankás jobboldalai lejtőjével.A völgyek már erősen hátravágódtak,mély vőlgyfésűket a Hármas-halom löszborította Pannónia rögperemében vágták be,lefolyásuk nagyon gyenge.A völgyoldalak lejtőiről lepusztuló üledékek jelentős része a völgypatakban halmozódik fel,s alig kerül elszállításra.

A dombvidék DNY-i részének legnagyobb völgye a Grábóci-völgy is ÉK-DNY-i irányt követ.Kialakulása idelyén a középpleisztocénban még a völgységet még a völgységet lecsapoló Lajvér-völgy bal oldali nellékága volt,s a Rák-patakkal együtt DK felé folyt le.Csak a Völgységi-patak völgyének kialakulása óta a Rák-patak közvetítéséval halad É felé.

Várdombtól D-re a lépcsős perem fokozatosan alacsonyodó szintjeit egyre vastagabb lösz borítja,s közvetlenül a Lajvér-patak völgynyílása előtt a lépcsős perem meg is szünik.Lajvér falu K-i peremén a 20-30 m vastag löszfal már meredek törésperemmel szakad le.A Szekszárdi-dombvidéken a felszín tagozottsága miatt a löszmélyutak leggyakrabban a völgyek közötti keskeny löszhátakon és gerinceken alakultak ki,ezért itt mindenüt jól fejlett löszmélyutak tagolják a felszínt.Álltalában 5-6 m mélyek,de gyakoriak a 10-12 m mélységüek is.Lajvér falu pl:25 m mély löszmélyút köti össze a Sárközzel.Mivel a formák kialakulásában az antropogén hatásoknak is komoly szerepük van,elterjedésük szoros összefüggésban van a dombvidék mezőgazdasági művelésével. A löszmélyutak nem állandó jellegű formák.Fejlődésük előrehaladott szakaszában részben felszíni erózió,részben pedig földalatti erózió és korrózió hatására felnyílnak és lösszakadékká alakulnak át.A lösszakadékokat mindenütt függőleges,számos esetben pedig túlhajló löszfalak jellemzik.Leggyakrabban a CaCo3-ban gazdag típusos löszben alakul ki.

Kialakulásuk a nyári esőzések alkalmával jellegzetes,mert a löszmélyutak a leggyakrabban a nagy felhőszakadások alkalmával keletkeznek. Kialakulásuk mezőgazdasági szempontból rendkívűl káros következményekkel jár,mert részben új dülőutak létesítését teszi szükségessé,ami a megművelt terület rovására történik,részben pedig a lösszakadékok szaporodásával a felszin talajeróziós lepusztulásának hatékonysága mennyiségileg jelentékenyen fokozódik. Lösszakadékok a földalatti erózió és korrózió működése nyomán löszméllyutaktól független is alakulnak,de vizsgálatok szerint a Szekszárdi-dombvidéken a lösszakadékok túlnyomó többsége a löszmélyutak falszakadása révén keletkezett.Ezért itt kétfajta löszforma nagyon gyakran egymás szomszédságában található meg.

A lösszakadékok továbbfejlődése igen gyakran újabb formák kialakulására vezet. A karsztosodás,de főleg a normális erózió hatására a villásan szétágazó páholyszerü völgyfőben löszcirkuszok és piramisok képződnek. Ezek a könnyen pusztuló,omladozó kisformák a lösszakadékok fejlődésének előrehaladott állapotáról tanúskodnak.A löszpiramisok,lösztornyok természetesen másként és máshol is kialakulnak. Lajvértól ÉNY-ra található a Mórágyi-rög,mely egész hazánk egyik legrégebbi kőzete amely „karbonkori 6”.

 

6,karbonkori:kőszénkorszak;a földtörténeti ókornak a devont követő szakasza,a leggazdagabb szénképződési időszaka.

 

Jelentősége nem csupán gazdasági értékében van,hanem befolyásolja a Sárköz legnagyobb vízgyűjtőterületü patakjának,a Lajvérnak „hidrológiai 7”viszonyait is.Ez a gránit rög Vadász Elemér szerint a Velencei gránithegytől független szerkezeti egység,bár anyagában némileg megeggyező:”biolit gránit 8”,szienites gneisz gránit betelepülésekkel.

 

7,Hidrológia:vizzel foglalkozó tudomány

8,Biolit Gránit:élő szervezetek közvetlen tevékenysége révén létrejött kőzet.

 

 

 

 

 

FELSZÍN ALATTI VIZEK (TALAJVÍZ, RÉTEGVÍZ, RÉSVÍZ) A FELSZÍN ALATTI VIZEK HŐMÉRSÉKLETE, MINŐSÉGE, A FORRÁSOK TÍPUSAIA

A földi vízkészlet legkevésbé pontosan becsülhető része a felszín alatt helyezkedik el. A készletbecslési bizonytalanságok ellenére is kimondható, hogy a vízkörforgásba kerülő többé-kevésbé felszín alatti víz mennyisége - mintegy 4000 méter mélységig számolva - legalább egy nagyságrenddel meghaladja a tavak, folyók, az élővilág és az atmoszféra együttes víztömegét. A földrajzi burokban betöltött szerepét az is növeli, hogy elterjedése planetáris értelemben is általános, így ha eltérő mértékben is, de mindenhol rendelkezésre áll a földrajzi burok természeti folyamatainak, és általában a társadalom céljaira is elérhető és igénybe vehető. Az élettelen és élő természet felszíni jelenségeinek számottevő része legalább közvetve a felszín alatti vízhez, illetve annak hatásaihoz is kapcsolódik, és azt a társadalommal együtt igényli, és készletét fogyasztja. Pótlódása részben a kéreg (vagy az alatta lévő mélyebb szférák) vízleadása révén (juvenilis víz), túlnyomó részben azonban a felszín irányából történik.

 

A felszín alatti víz elhelyezkedése

A helyzet szerinti osztályozás elsősorban a víztartó kőzetek jellegét veszi tekintetbe. Ennek alapján a porózus és hasadékos kőzetek vizeit lehet elkülöníteni. Az előbbi a kőzet szemcséi közti különböző méretű pórusokban helyezkedik el, az utóbbi viszont a kőzet repedéseit, réseit, járatait tölti ki, vagyis ott fordul elő, ahol a kőzet folytonossága valamilyen okból megszakad (résvíz). A porózus kőzetek lehetnek vizet áteresztők és gyakorlatilag vízzárók. E tulajdonságuk a bennük lévő víz mennyiségét és viselkedését - pl. mozgás- és nyomásviszonyait - nagymértékben befolyásolják, ezért a további vízfajták elkülönítésében jelentős szerepük van. Hagyományos meghatározás szerint a porózus kőzetekben a felszín alatt, de az első vízzáró réteg fölött elhelyezkedő vizet talajvíznek, a vízzáró rétegek közé zárt vizet rétegvíznek nevezzük.A felszín alatti porózus kőzetek mindenütt tartalmaznak bizonyos mennyiségű vizet, de talajvízről csak akkor beszélünk, ha valamennyi pórust víz tölt ki. A talajvíz tükre tehát ott húzható meg, ahol a pórusok egy részében már megjelenik a levegő. A felszín és a talajvíztükör közötti zóna víztartalmát talajnedvességnek nevezzük.

 

A talajnedvesség

A talajnedvesség meglehetősen sok formában fordul elő a talajban, illetve általában a porózus kőzetek talajvízszint feletti tartományában. Fontosabb csoportjai a következők:A kristályvíz a kristályszerkezetbe beépülő vízmolekulákból áll. Különösen jellemző az agyagásványok esetén. Beépülése az agyag duzzadásával jár. Mivel a kristályokból csak a felszín közelében kivételesen tapasztalható 270-500 °C között távozik, ezért jelenléte viszonylag állandó, és az így lekötött víz hosszú időre kiesik a víz körforgásából.Erősen kötött vízburoknak vagy adszorbeált víznek a talajszemcsék felszínén molekuláris, illetve ozmotikus erők hatására megtapadó, 100 molekula átmérőnél általában nem vastagabb vízhártyát nevezzük. A szemcsékre nagy erővel tapad, csak erős szívó hatás képes azok felületéről leválasztani. Ha a talajban csak erősen kötött víz van, úgy az teljesen száraznak tűnik. Az ilyen vizet a növényzet sem képes felhasználni, ezért ez a növényzet számára holtvíz. Ennél az értéknél a növények hervadni kezdenek - hervadáspont.A lazán tapadó (adhéziós) víz részben még hártyát képez a szemcsék körül, de vastagsága már ezer molekulaátmérő is lehet, és tapadása jóval kisebb. Másik része ún. függő víz formájában van jelen, mindenekelőtt a pórusok szögletében. Fennmaradása a nehézségi erő és az emelő hatású kapilláris egyensúlyának a következménye. A talajlevegő cirkulációját nem akadályozza, és általában víz formájában is mozoghat. Thurner szerint 1 dm3 földes kiszáradt talajban 30-40 cm3 ilyen típusú víz marad. Ennek egy része már a növényzet számára is felhasználható. A pórusszögletvíz átmenetet jelent a kapilláris víz felé.A kapilláris víz közvetlenül a talajvíz tükre fölött helyezkedik el. A kapilláris erők a hajszálcsövekben a vizet, a nehézségi erőt leküzdve fölfelé emelik. A kapillárisok mennyiségétől és méretétől függően eltérő vastagságú zónát jelent. Finomabb szemcséjű kőzetben (talajban) az emelés értéke nagyobb. Kavicsban csupán néhány cm, homokban 20-80, löszben, iszapban 100-400 cm, agyagban ennél is több lehet. A kapilláris övet gyakran egy nyílt és egy zárt kapilláris zónára osztják. A zárt övben (a talajvízhez közelebb) minden kapillárist víz tölt ki, a nyílt zónában viszont levegővel telt kapillárisok is vannak. Mivel a kapillárisoknál nagyobb pórusokban is levegő van, a kapilláris öv különösen fontos a növényzet számára. Itt a gyökerek könnyen vízhez jutnak, de a levegőnek köszönhetően fulladásuk veszélye sem áll fenn. Széles kapilláris zónák értelemszerűen nagy vízmennyiséget tartalékolnak, és így a növények vízellátását zökkenőmentesen biztosítják.A szivárgó víz a kapilláris vízzel ellentétben lefelé mozog, mert a rá ható erők közül a nehézségi erő érvényesül leginkább. A felszínre érkező csapadékvíz a talajba hatol, és a talajvíz irányába szivárog. Azt azonban nem mindig éri el. A mi éghajlatunkon a talajvíz, szivárgás útján rendszerint csak a téli félévben utánpótlást. Ilyenkor a kisebb párolgás miatt és a többnyire tartós felszíni vízutánpótlás következtében a szivárgó víz a talajvízig juthat. Köztes lefolyásnak nevezzük, ha a szivárgó víz a felszín és a talajvíztükör közötti, vízzel telítetlen zónában a felszínnel párhuzamosan mozog.

 

A talajvíz

A talaj (ill. kőzet) valamennyi pórusát kitöltő talajvíz döntő mértékben a nehézségi erő hatása alatt áll. Alapvetően az határozza meg helyzetét és mozgásait is (utóbbit a súrlódási erő is befolyásolja). Mivel a talajvíz és a felszín között nincs vízzáró réteg, ezért csak kivételes esetben kerül nyomás alá, egyébként tükrén a külső légnyomás hatása érvényesül (nyílt tükrű talajvíz).A mérések alapján megállapítható a talajvíztükör tengerszint feletti magassága (abszolút talajvízszint) és a felszín alatti mélysége (relatív talajvízszint). Az abszolút talajvízszint nagyjából a domborzat konfigurációjához idomul, de a terep magasságkülönbségeit tompítva követi.A talajvíz elhelyezkedésének "klasszikus" esete, ha a felszín vízáteresztő anyagában van, az alatta fekvő vízzáró réteg fölött. Bonyolultabb a kép, ha a felszínközeli vízáteresztő rétegben vízzáró lencse fordul elő, vagy a vízzáró felszíni réteg zár magába áteresztőlencsét. Előbbi esetben az ingadozó talajvíz magasra emelve elborítja a vízzáró lencsét, és süllyedése után a lencse egy ideig még fenntart valamennyi vizet (időszakos talajvíz). A másik az ún. általajvíz esete. Az általajvíz az időnként megrepedező zárórétegen át pótlódhat. Ha több, lencseszerűen elhelyezkedő vízzáró réteg tagolja a talajvizes zónát, akkor a mélyebben fekvő lencsék "árnyékában" nyomás alá kerülhet a talajvíz, és ez már a rétegvizek felé jelent átmenetet. A fedőréteg átfúrásával ilyenkor a fúrólyukban megemelkedik, sőt a felszínre is kifolyhat a talajvíz.TalajvízháztartásA talajvíztükör szintje általában nem stabil, változásai azonban a felszíni vizekhez képest rendszerint lassúak, és az ingadozás mértéke sem túl nagy. A főbb bevételi és kiadási tételek ismeretében pedig változásainak előrejelzésére is van közelítő mód.Bevételi oldal:A talajvíz legfontosabb táplálója a csapadék. Száraz területeken a csapadéktáplálás azonban csak közvetve, távolabbi vidékekről való hozzáfolyás révén történik. Nálunk főleg a téli csapadék biztosítja az utánpótlást. A legjelentősebb talajvízszint-emelkedést a már előzetesen átázott talajra jutó újabb vízmennyiség okozza, tehát, ha a tél folyamán átnedvesedett talaj jelentős kora tavaszi (március) csapadékot kap, különösen magas talajvízre lehet számítani. A talajvíz-emelkedés tekintetében a tél eleji csapadék hatása kisebb, mert az még főként a talaj nedvességtartalmának növelését szolgálja.Valamely hely talajvizét a környezet nagyobb abszolút magasságú talajvize is táplálja. A talajvíz oldalirányú áramlása különösen hegylábi területeken, medencékbe nyúló hordalékkúpok testében erős. Áramló talajvizű helyeken a talajvíz visszatartását, szintemelését gyakran az áramlás irányára merőlegesen épített vízzáró anyagú felszín alatti gátakkal biztosítják. Ahol a felszín lejtésében hirtelen csökkenés következik be (pl. hordalékkúpok peremén), gyakori a talajvíz felfakadása, belvizek kialakulása.Fontos talajvíztápláló forrást jelentenek az állandó jellegű felszíni vizek. De csak akkor, ha tükrük tartósan a talajvíz szintje fölött van. Vizük oldalirányú elszivárgásának lehetősége jórészt a határoló kőzetek permeabilitásától függ. Az erősen ingadozó vízállású felszíni vizek talajvízre gyakorolt hatása nem egyértelmű. Alacsony vízállásnál a környező területekre szívó hatást is gyakorolhatnak, és így ott a talajvízszintet csökkentik. A vízfolyások árvizeinek duzzasztó hatása csak a nagyobb folyók esetében éri el a kilométeres szélességet. Tartós duzzasztás (pl. völgyzáró gátak) következtében ugyan szélesebb lesz a talajvíz emelkedési sávja, de kiterjedését korlátozza az a tény, hogy az emelkedő talajvíz párolgása növekszik, és ez a párolgási többlet bizonyos távolságon már felemészti az utánpótlást.Világszerte megfigyelt jelenség, hogy a talajvíz az öntözés hatására is emelkedik. Főleg az árasztásos öntözés (rizstermelés) okozhat az elárasztott területeken kívül is olyan mértékű szintváltozást, hogy a megemelkedett talajvíz csökkentésére külön vízelvezető csatornahálózatot kell létesíteni.A vízpára kondenzációjából származó vízbevétel mértéke, főleg a megfelelő számú mérés hiánya miatt, máig vitatott.Kiadási oldal:A talajvíz legfőbb természetes fogyasztója a párolgás. A párolgási veszteség annál nagyobb lehet, minél közelebb van a talajvíztükör a felszínhez. A mély talajvizű területek párolgási vesztesége kisebb.A kiadási oldal összetevőinek többsége egyúttal vízszintemelő tényező is. Áramló talajvíz esetén általában nemcsak hozzáfolyás, hanem az alacsonyabb területek felé elfolyás is van. A felszíni vizek pedig nemcsak duzzaszthatnak, hanem a vízállástól függően leszívási felületet is kialakíthatnak.Fontos, napjainkban növekvő jelentőségű veszteséget okoz a talajvízkészletben a társadalom vízkiemelése. Ez jelenthet tervszerű talajvízszint-csökkenést különböző gazdasági célok (bányászat, településfejlesztés, mezőgazdaság stb.) megvalósítása érdekében, de lehet bizonyos gazdasági tevékenység spontán eredménye is (pl. a társadalom növekvő vízigényének fedezése). A tartós talajvízszint-változás (az emelkedés is) valamely terület ökológiai egyensúlyának megbomlását, az ökológiai viszonyok megváltozását és új, esetleg egyáltalán nem kívánatos egyensúly kialakulását okozhatja.A tápláló és fogyasztó tényezők együttes hatására a talajvízszint állandó - bár a felszíni vizekhez képest - lassú változásban van. A viszonylag tartós és többnyire szabálytalanul fellépő egyirányú változások mellett határozott évi ingadozás figyelhető meg.

 

A résvíz

A kőzetek repedéseiben, hasadékaiban, üregeiben lévő vizet nevezzük résvíznek, tekintet nélkül a rések keletkezési körülményeire. A vizek egy része a kőzet kialakulásával egyidős (pl. a kőzet megszilárdulásakor a térfogatcsökkenés eredményeként jött létre), más esetekben viszont utólag keletkezik.Mivel nagy térfogatú, jelentős mennyiségű víz befogadására alkalmas repedésjárat- vagy üregrendszer a természetben elsősorban a kőzet oldódása révén alakul ki, ezért a résvizek zöme a karsztosodás által teremtett víztárolókban helyezkedik el, és így joggal viselheti a karsztvíz megjelölést. A karsztvíz kőzetminőséghez kötött fogalom. A legelterjedtebb, viszonylag jól oldódó kőzettípus a mészkő, így a karsztvíz főként mészkőterületeken jellemző, de előfordul a kevésbé jól oldódó dolomitban és a jobban oldódó, de kevésbé kiterjedt kősó- és gipsztelepekben is.A nem karsztosodó kőzetek résvízmennyisége általában kicsi, legfeljebb a felső néhány tízméteres övben lehet jelentős az aprózódás és a mállás miatt. A szerkezeti vonalak mentén vagy az elenyésző térfogatú mikrorepedésekben tárolódó víz mennyisége nemcsak kevés, de rendszerint pótlódása is igen lassú, így kivételes esetektől eltekintve nincs érdemleges gazdasági jelentősége.

 

Források

A források tipizálása Juhász J. és Keilhack alapján:

Leszálló forrás: ha a forrás vízgyűjtő területén a vízzáró feküréteg a víz felszínre lépési helyénél magasabban van. Így a fekü felett összegyűlő víz elvileg teljes egészében a felszínre juthat. Ez leggyakrabban akkor következik be, ha a víztartó réteget a lejtős felszín elmetszi, és a víz annak kiékelődési helyén, réteghatáron bukkan elő (rétegforrás,törmelékforrás).

Átbukó forrás: keletkezik, ha a vízgyűjtő terület vízzáró feküje a víz felszínre lépési helyénél mélyebben fekszik, és csak a forrást tápláló víz felszíne van magasabban annál. Ilyenkor csak a forrás szintje felett elhelyezkedő víztömeg kiürülésére van mód. Az átbukó források klasszikus esete, amikor a vízzáró fekü üstszerűen helyezkedik el, és a benne lévő víz mintegy túlcsordul. Átbukónak tekinthetők a duzzasztott források is. A duzzasztást nemcsak vízzáró, hanem kevésbé vízáteresztő réteg közbeékelődése is előidézheti (szűkülő források).

Felszálló forrás:ahol a forráshoz tartozó víz felfelé mozog, tehát a kilépési hely magasabban van a forrást tápláló víz szintjénél. A víz felemelkedését többnyire hidrosztatikai nyomás okozza, de ehhez gyakran a vízben oldott gázok felhajtóereje is hozzájárul. A felszálló vizek pályáit rendszerint vetővonalak jelentik. Az is előfordul, hogy réteggyűrődés teszi lehetővé a felszálló források kialakulását(réteggyürődéses forrás,felszálló vetőforrás).

A működés jellegéből kiinduló forrásosztályozások két alapvető kategóriája az állandó és az időszakos források típusa. Az időszakos források működése lehet periodikusan ismétlődő (intermittáló források)és szabálytalan idöközökben-többnyire ritkán- kiújuló(epizodikus forrássok).

A talaj vagy rétegvizekből táplálkozó állandó források vízhozama többnyire csekély és kismértékben ingadozó. A karsztforrások viszont gyakran igen bővizűek, jóllehet a megbízhatósági indexük alacsony. Mivel a karsztos területek forrásaiban sokszor kiterjedt, tágas föld alatti barlangrendszerek vizei jutnak felszínre, vízhozamuk olykor a kisebb folyókéval vetekszik.

Az intermittáló források működésének szakaszosságát számos körülmény szabályozhatja. A szakaszos működés lehet, pl. évszakos olyan területeken, ahol a csapadék éven belüli megoszlása is ilyen. A szakaszosan működő források főként a karsztos területeken gyakoriak. Ezek általában szifon jellegű üreg- és járatrendszerekben felhalmozódó karsztvíz periodikus kiürülésekor működnek.

 

LAJVÉR-patak kialakulása:

A csapadékos Bakonyból eredő veszprémi Séd,Pét és Inota patakból egyesült Sárvíz tektonikus árokban dél felé haladva,felvéve a Sió, és a Kapos vizét is,a holocénban sárközi folyóvá vált.A Sárvíz,mint vízlevezetője,1855-ben a rendezések következtében hütlen lett a Sárközhöz és egyenesen a Dunába ömlik.ezzel a Sárköz tulajdonképpen egy 400 km2-es önnáló vízgyüjtő területté vált.Az önnálósult vízgyüjtő-medence most már csak a területére lehulló csapadékból,a körülölelő dombok felszíni és felszín alatti vizeiből ,valamint a Duna talajvizéből táplálkozik.E vízgyüjtő területnek egyetlen komolyabb patakja Bátaszék várostól ÉNY-ra a síkságra kilépő,90 km2-es vízgyüjtő-területü Lajvér-patak,de bővízünek ez sem nevezhető"Vízgyűjtőjének É-i része inkább csak a nyári záporokból szolgáltat vizet.Ilyenkor vízhozama 0,2 m3/s-ról 14,8 m3/s-ra is megnövekszik és rengeteg löszhordalékot szállít. A Sárvízbe ömlik majd Bátaszéket megkerülve Báta felé folyik"Többszőr elöfordult már az is,hogy tartósabb esőzéseknél,záporoknál,zivataroknál kilép medréből és több tíz hektár területet eláraszt.

Ennek oka többek közt az is lehet,hogy Lajvér falútól É,ÉNY-ra Mórágy felé haladva egyre közelebb kerül a felszínhez a "9 gránit" közet ami vízzáró réteget alkot.Nagy esőzésekkor nemtud kellőképpen beszivárogni a talajba a csapadék és ezért nagyongyors lefolyással távozik a Lajvér-patakfelé ezekről a vízgyüjtő területekről.A gátak közé szorított mederfenék sok helyütt magasabb a környezeténél.Törmelekkúpja,melyet az eredeti teraszra rakott,a legnagyobb a Sárközben.Völgye „endogén 10” eredetü,törésvonalon alakult ki.Vízgyüjtőjének kb fele erdő.Sok gránitbavájt osszó völgye van Bátaapáti és Mórágy felől,É-kon Alsónána,Szálka felé viszont löszös hátságok,túlnyomóan szántók,kis részben szőlők kisérik.Itt talajpusztulás erőteljesebb lehet. ,Mórágy felől érkező állandó vize az Anikó-Forrás és a Tértörő-Forrás biztosítja.Ottjártamkor elég csekéj vízmennyiséget adott ez a két forrás de esősebb időkben töbszörösére is megnőhet.Az ANIKÓ FORRÁS-hoz vezető út mesésen szép erdei utakon kersztül lehet eljutni. Szeretnék önökkel egy pár fotót megosztani. 9,Gránit:alkáliföldpátból,kvarcból és színes szilikátból álló,nagy szilicium-dioxid-tartalmú,szemcsés-kristályos mélységi kőzet.

 

10,Endogén:belső eredetű,belülről,önmagából fejlödő,a földkéreg belsejéből kifelé ható.

 

 ANIKÓ FORRÁS:

Szélesség (lat): N 46° 11,907´

Hosszúság (lon): E 18° 36,735´

ANIKÓ FORRÁS alsó szakasza itt láthotó igazán,hogy nagyon kis mennyiségü víz található a mederben.

 

TÉRTÖRŐ FORRÁS:

 

A TÉRTÖRŐ-forrás eléggé errodált völgyön halad keresztül,és a forrás közelébe már elégjól látható a gránit kőzet,hogy a talajtakaró alól előbukkan.

 

Bátaapáti-forásai

Ezek a források sajnos névtelenül szerepelnek és rendezetlen a környezetük.

 Bátaapáti

A terület vízháztartásának vizsgálata szerint az éves csapadékösszeg sokéves átlaga 632 mm. A lehullott csapadék mintegy 92%-a párolog el a felszínről és a talajzónából, illetve párologtatódik el a növényzet által. Sokéves átlagban mintegy 25 mm-nyi csapadék szivárog be a talajba. Körülbelül ugyanekkora csapadékmennyiség felszíni lefolyással távozik a vízgyűjtő területről.

A talajba beszivárgott víz 95-99 %-a a mállott gránitban oldalirányban eláramlik, mivel a mállott gránit vízvezető képessége mintegy 2-3 nagyságrenddel felülmúlja az üde gránitét. Az üde gránitba a beszivárgott víz 1–5%-a jut, ami 0,25–1,25 mm évnyi csapadéknak felel meg.

A talajnedvesség függőleges irányú mozgása igen lassú, 0,075-0,17 m/év, így a dombtetőkön a csapadékvíznek több száz évre van szüksége, hogy elérje az összefüggő talajvízszintet.

Az üde gránt "11,összlet" hasadékos víztartó képződmény: a kristályos alapkőzet gyakorlatilag vízzáró; a vízáramlás pedig szinte kizárólag egyes nyitott repedések, hasadékok mentén történik.

 

11,összlet:egy üledékes rétegsornak az üsszefoglaló neve ,mely egy időben (földtörténeti értelemben mondjuk néhány száz vagy ezer év,de több is lehet)rakodott le,kb azonos földrajzi körülmények között.Például a "sok tengeri faunát tartalmazó üledékes összlet rétegei"az egyik meghatározó elem lehet egy vagy több tengeri élőlény (fauna)maradványa.

 

 

A fúrásokban észlelt nyitott repedések mintegy 7%-a bizonyult vízadónak. A vízáramlás zöme elsősorban egyes lokális vízvezető zónákhoz kapcsolódik (de a vízadó repedések aránya a fúrásokban ezekben a zónákban sem lépte túl a 35%-ot). A vizsgálatok szerint a nyitott repedések nélküli kristályos alapkőzet szivárgási tényezője 10-12 m/s körüli érték, azaz a víz benne alig tesz meg többet 3 méternél 100 000 év alatt.

A tároló térségében 250 méterrel a felszín alatt a gránitban található repedésvizek kora 7000 és több mint 10 000 év között változik, tehát még a repedésekben is igen lassú a vizek áramlása.

 

 

 

 

Alsónánai-források

 

Alsónána Első-völgy forrása

 

Alsónána Második-völgy forrása

 Lajvér-patak forrásai elég csekély mennyiségü vizet adnak,de mivel elég sok forrásból kap utánpótlást ezért nagyon ritka jelenség,hogy kiszárad.Több állandóan vizetadó forrássa van Mórágyról,Bátaapátiból,Alsónánáról és természetesen Szálkáról gyűlnek a Lajvér-patak medrébe.Egykét időszakos-forrást is megkell említeni de ezek csak nagy esőzések útán bukkanak felszínre és rövid ideg működnek.Ilyen forrás pl Lajvér határában Diós-völgyben is tallálható.

É-kon Alsónána,Szálka felé viszont löszös hátságok,túlnyomóan szántók,kis részben szőlők kisérik.Itt talajpusztulás erőteljesebb lehet.

A Sárközt kisérő Pannon-tábla magassága É-ról D-felé fokozaosan csökken:Szekszárdnál(274 m Cserhát)beljebb(300 m Óriás-hegy),Gurovicza 268 m,Decs magasságában 251 m(Arany-domb),Várdombnál 212 m(Kesztőlc-hegy)Lajvérnál 179 m(Szeles-tető),Bátaszék magasságában 188 m,Bátánál 160-174 m(Öreg-hegy).